Print Friendly, PDF & Email

Il provvedimento è disponibile nelle seguenti lingue:

1895. évi XLIII. törvénycikk

a vallás szabad gyakorlásáról

I. FEJEZET

Általános határozatok

1. § Mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást, és azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kivánalmainak korlátai között külsőképen is kifejezheti és gyakorolhatja. Senkit sem szabad törvényekbe vagy a közerkölcsiségbe nem ütköző vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, avagy hitével nem egyező vallási cselekmény teljesitésre kényszeriteni.

2. § A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független.

3. § Vallási hite vagy egyházi szabályai senkit sem menthetnek föl törvényen alapuló bármely kötelesség teljesitésétől.

4. § Egyházi fenyiték nem alkalmazható senki ellen abból az okból, mivel az illető törvényben rendelet valamely polgári kötelességét teljesitette, vagy törvényben tiltott valamely cselekvést nem vitt véghez, vagy pedig mivel törvény által engedett polgári jogait szabadon gyakorolta.

5. § Valamely vallásfelekezetből kilépni, vagy valamely vallásfelekezetben belépni mindenkinek szabad a törvényekben megállapitott feltételek alatt.

6. § A latin, a görög és az örmény szertartásu katholikus, az evangélikus református, az ágostai hitv. evangelikus, a görög-keleti szerb és görög-keleti román, valamint az unitárius egyházakra és hivekre, - nemkülönben az izraelitákra vonatkozó törvények és jogszabályok változatlanul fentartatnak.

II. FEJEZET

A jövőben törvényesen elismerendő vallásfelekezetekről

7. § Azok az állampolgárok, a kik törvényesen elismert vallásfelekezetté kivánnak alakulni:

1. tartoznak legalább egy egyházközség felállitását és fentartását, továbbá a felekezetökhöz tartozó gyermekeiknek iskolai hitoktatását biztositani;

2. tartoznak a hitéletre vonatkozó összes rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályzatot jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi ministernek bemutatni.

Ennek a szabályzatnak különösen tartalmaznia kell a hitelvi, az erkölcsi tanokra, az isteni tiszteletre, és egyéb vallási szertartásra, valamint a tisztviselők és más alkalmazottak felett gyakorolandó fegyelmi szabályokra vonatkozó rendelkezéseket.

8. § A jóváhagyás csak akkor tagadható meg:

1. ha a megalakulni kivánó vallásfelekezet állam- vagy nemzetellenes irányzattal keletkeznék;

2. ha a 7. § 1. pontjában foglalt föltétel nem teljesitettik;

3. ha a hitelvek tanok, isteni tisztelet és egyéb vallási szertartás, vagy a tervezett szervezet:

a) a fennálló törvényekkel vagy közerkölcsiséggel ellentétben állana;

b) a már létező és törvényesen bevett vagy elsimert vallásfelekezetek valamelyikével azonosak, vagy attól csupán az isteni tisztelet és az egyházi kormányzat nyelvét illetőleg különböznek;

4. ha a megalakulni kivánó vallásfelekezet elnevezése:

a) faji vagy nemzetiségi jelleggel birna;

b) a már bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteket sértené.

9. § A szervezeti szabálynak jóváhagyása után megalakult vallásfelekezet, mint az állam védelme és főfelügyelete alatt álló törvényesen elismert nyilvános vallási testület;

1. szabadon gyakorlohatja a nyilvános közös isteni tisztelet jogát.

2. egyházi önkormányzati jogánál fogva maga intézkedhetik vallási és egyházi ügyeiben, és különösen maga kezelheti egyházi, oktatási, nevelési vagy jótékonysági czélokra szolgáló alapitványait, egyházi szükségletei fedezésére vagyont gyüjthet, és e czélból igénybe veheti hivei anyagi hozzájárulását;

3. a jóváhagyott szervezeti szabályzat, vagy az egyházközösségi szabályokban meghatározott alapon és módon hiveire egyházi adót és egyéb szolgáltatásokat vethet ki, a melyek azonban a közigazgatási ut kizárásával csak a törvény rendes utján érvényesithetők;

4. a jóváhagyott fegyelmi szabályok alapján arra jogositott hatóságai által saját hivei fölött gyakorolhatja az egyházi fegyelmet; azonban elzárás, testi büntetés vagy birság fegyelmi büntetésül nem alkalmazható.

A törvényesen elismert vallásfelekezeteknek ingatlan vagyonszerzési képessége imaházul, oktatási, nevelési és jótékonysági intézetül, egyházi vagy intézeti alkalmazottjainak részére lakházakul használandó épületeknek, az ezekhez szükséges telkeknek és temetőül szolgáló területeknek szerzésére van korlátozva.

Az ingatlan szerzéséről kiállitott okirat, az ingatlan rendeltetésének igazolása mellett, a törvényhatóság első tisztviselőjének bemutatandó, a ki azt ha a szerzési képesség korlátait megtartották, bemutatási záradékkal látja el. A megtagadó határozat ellen folyamodásnak van helye a vallás- és közoktatásügyi ministerhez.

Az ingatlan tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzése csak bemutatási záradékkal ellátott okirat alapján rendelhető el.

10. § A törvényesen elismert vallásfelekezet, iskolák, valamint kisdedóvodák és gyermek-menedékházak felállitására, fentartására és vezetésére nézve azokat a jogokat gyakorolja, és azoknak a rendelkezéseknek van alávetve: a melyeket az iskolaügyi törvények az iskolákat, kisdedóvodákat és gyermekmenedékházakat fentartó társulatokra vonatkozólag tartalmaznak.

11. § Az egyházközség megalakitása a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelentendő.

Ez alkalommal az egyházközség helyi szabályai is bemutatandók, melyeknek az egyházközségi területkör helyi határait okvetlenül megjelölniök, és egyházközségi előljáróságot szervezniök kell.

12. § A szabályszerüleg megalakult egyházközségnek tagja mindaz, ki az illető vallásfelekezethez tartozik, s az illető egyházközség területén lakik.

Az egyházközségi előljáróság a tagok nyilvántartásáról gondoskodni köteles.

13. § Lelkész és egyházközségi előljáró a felekezetnek csak oly tagja lehet, a ki magyar állampolgár, s polgári és politikai jogai teljes birtokában van, kinek erkölcsi és állampolgári magatartása kifogás alá nem esik, és a ki képsitését Magyarországban nyerte.

14. § A lelkészek és egyházközségi előljárók alkalmazására jogosultnak kötelessége a lelkészül és egyházközségi előljáróul kiszemelt egyént az illető törvényhatóság első tisztviselőjének bejelenteni.

Ezen hatóság a 13. § rendelkezésein alapuló esetleg ellenvetéseit indokolt irásbeli határozatban közli a lelkész vagy előljáró alkalmazására jogosulttal.

E határozat ellen a vallás- és közoktatásügyi ministerhez folyamodásnak van helye.

Ha a határozat ellen folyamodás nem adatott be, vagy a folyamodást a vallás- és közkotatásügyi minister elutasitja, az illető egyén nem alkalmazható.

15. § Ha valamely lelkész vagy egyházközségi előljáró a magyar állampolgárságot elveszti, vagy állam elleni, vagy oly büntetendő cselekmény miatt itéltetett el, a mely nyereségvágyból származik, a közerkölcsiségbe ütközik, vagy közbotrányt okozott; a vallás- és közoktatásügyi minister rendeletére hivatalából elmozditandó.

Ha valamely lelkész vagy egyházközségi előljáró oly államellenes magatartást tanusit, a mely hivatalában való további megmaradását az állam érdekeire nézve veszélyesnek tünteti fel: a vallás- és közoktatásügyi minister annak hivatalától való elmozditását követelheti.

Ha az elmozditást az arra hivatott kellő időben nem foganatositja: a vallás- és közoktatásügyi minister az illető egyházközséget feloszlottnak nyilvánithatja.

16. § Ha az egyház több oly egyházközségből áll, melyek egészséges egyház-szervezetben egyesülnek; köteles a vallásfelekezet felsőbb előljáróságot szervezni, mely az egyházat a polgári hatósággal szemben képviseli.

Az ily előljáróság. illetőleg képviselet tagjai, személyváltozás esetén is, mindig bejelentendők megerősités végett a vallás- és közoktatásügyi ministernek, ki a megerősitést a 13. §-ban felsorolt kellékek hiánya alapján megtagadhatja.

17. § A magyar állam kötelékén kivül álló hatóság vagy egyén a vallásfelekezetnek egyházi feje vagy védura nem lehet, és a vallásfelekezet semmi nemü egyházi függésben külföldi hatóságtól, vallásfelekezeti társulattól, vagy egyéntől nem állhat.

18. § A vallásfelekezet köteles jóváhagyott szervezeti szabályzataiban később tett minden változást a vallás- és közoktatásügyi ministernek esertől-esetre jóváhagyás végett bejelenteni.

Ha ezen változás a 7. és 8. §-ban meghatározott föltételeknek meg nem felel, a 4. § rendelkezéseivel ellenkezik, vagy ha az egyházi határozatok, ima- vagy tankönyvek oly rendelkezést vagy tant tartalmaznának, mely a vallásfelekezet tagjainak állampolgári kötelességük teljesitését tiltaná, vagy törvényben tiltott cselekményt rendelne: a törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánitás a vallás- és közoktatásügyi minister által haladék nélkül visszavonandó.

19. § Az egyházi közgyülés csak nyilvános lehet.

Az egyházi közgyülésen csak a felekezet egyházi, vagyoni, oktatási, nevelési, jótékonysági s általában a vallásos és erkölcsi élet körébe tartozó ügyei tárgyalhatók.

A vallásfelekezet köteles a közgyülésein hozott határozatait jegyzőkönyvbe iktatni, s e jegyzőkönyveket a vallás- és közoktatásügyi ministernek, vagy az általa kijelölt polgári hatóságnak esetről-esetre bemutatni.

20. § Az illetékes ministernek joga van a vallásfelekezetek vagyonára, a náluk létező alapitványokra és vagyonkezelésökre a főfelügyeletet gyakorolni; különösen őrködni a fölött, hogy az ily vagyont s alapitványokat el ne idegenitsék, ne csorbitsák, vagy azok a kezelés rosszasága miatt veszendőbe ne menjenek, és hogy valósággal egyházi s a törvényben megengedett oktatási, nevelési vagy jótékonysági czélokra fordittassanak, valamint hogy az alapitványokat az alapitók akarata értelmében használják fel.

A vallás- és közoktatásügyi ministernek joga őrködni a fölött is, hogy az egyházi önkormányzat gyakorlásánál a törvény rendelkezéseit megtartsák és hogy a jóváhagyott szervezeti vagy egyházközségi szabályzatban megállapitott hatáskör korlátai között maradjanak.

21. § Az 1868:LIII. tövényczikk 1-8., valamint 19-21. §-aiban foglalt rendelkezések hatálya a törvényesen elismert vallásfelekezetekre is kiterjesztetik oly módositással: hogy az idézett törvénycikk 3. §-ában emlitett bejelentések az illető egyházközség lelkésze vagy előljárója előtt teendők, továbbá, hogy a 21. §-ban emlitett intézetekben levő egyének lelki szükségleteinek kielégitéséről ezek a felekezetek magok gondoskodhatnak.

A törvényesen elismert vallásfelekezetek saját czéljaikra külön temetőket rendezhetnek be, és tagjai a községi temetőkben akadálytalanul temetkezhetnek.

III. FEJEZET

Vegyes és zárhatározatok

22. § Az 1868. évi LIII. tc. 1-8. szakaszaiban foglalt rendelkezéseknek hatálya minden bevett vallásfelekezetre kiterjesztetik.

23. § Arra, ki a bevett vagy a törvényesen elismert vallásfelekezetek valamelyikéből kilépni, avagy azokon kivül állván, azok valamelyikébe belépni óhajt; az 1868:LIII. törvénycikk 1-5. és 7. §-ai nyernek alkalmazást azzal a módositással, hogy az "áttérés" szó helyett "kilépés", illetőleg "belépés" értendő; továbbá, hogy az idézett törvénycikk 4. és 5. §-aiban emlitett bizonyitványok az illetékes elsőfoku közigazgatási hatóságnál mutatandók fel, a mely annak az egyháznak illetékes lelkészét vagy előljáróságát értesiti, melyből az illető kilépni, illetőleg melybe belépni óhajt.

Az elhagyott egyház elvei az abból kilépettre semmiben sem kötelezők.

24. § A ki valamely bevett vagy elismert vallásfelekezetből kilép, köteles a kilépés idejéig esedékessé vált egyházi tartozásait annak az egyháznak, melyből kilépett, megfizetni.

25. § A bevett vallásfelekezetek valamelyikéből kilépett mindaddig. mig valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez nem csatlakozik:

a) köteles a kilépés idejét követő ötödik naptári év végeig esedékes rendes egyházi járulékokat annak az egyháznak szolgáltatni, melyből kilépett; a kilépés idejét követő öt év egyikében sem terhelhető azonban nagyobb járulékkal, mint a mennyit a kilépés évében tartozott fizetni.

b) a mennyiben a kilépett az 1868. évi XXXVIII. tc. 35. §-ában megszabott 5%-ig terjedhető iskolai pótadóval, és az 1891:XV. tc. 18. §-ában megjelölt 3%-ig terjedhető óvodai pótadóval a község részéről vagy azért nem volna megróható, mert e községben községi iskola, illetőleg óvoda nincs, vagy azért, mert ily pótadót a községben ki nem vetettek: köteles az általa elhagyott felekezet részére fentartott iskola vagy óvoda czéljaira fizetett rendes évi hozzájárulási összeget a községi pénztárba évenkint befizetni; mely összeget a község első sorban az általa fentartott vagy segélyezett, másodsorban egyéb a községben levő népiskola, óvoda vagy menedékház czéljaira forditja;

c) köteles végre a kilépett az általa elhagyott felekezet iskolai vagy egyházi czéljaira fizetett, illetőleg elvállalt rendkivüli, egyszersmindenkorra vagy időre szóló járulékokat annak az időnek a tartamára vagy annak az összegnek az erejéig, a meddig azokat elvállalta, szintén a községi pénztárba befizetni. Ezeket az összegeket a község az illető által elhagyott vallásfelekezet arra illetékes közegének szolgáltatja ki, az ily járulékok alól azonban az érdekelt hitfelekezettel való jogérvényes megegyezés utján megváltásnak lehet helye.

Az e § b) és c) pontjaiban megjelölt járulékok, ha a kilépettnek vagyoni viszonya változik, aránylagosan mérsékelhetők. Ugy e mérséklés, mint a járulékok összegének vagy azok értékének megállapitása kis- és nagyközségekben a szolgabirónak, rendezett tanácsu és törvényhatósági joggal biró városokban pedig a városi tanácsnak feladata.

A megállapitással vagy mérsékléssel meg nem elégedő fél a közigazgatási bizottsághoz és innen a vallás- és közoktatásügyi ministerhez folyamodhatik.

26. § A gyermekek, kinek akár mind a két, akár csak az egyik szülője a bevett, vagy a törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik, valamely bevett vagy törvényesen elismert vallást követnek, és abban nevelendők.

Ehhez képest az 1894:XXXII. törvénycikk rendelkezései az ilyen gyermekek vallására nézve a következő 27-30 §-okban foglalt eltérésekkel alkalmazandók.

27. § A házasulandók az 1894:XXXII. törvénycikk 1. §-a értelmében megegyezhetnek abban, hogy gyermekeik valamennyien az általuk megjelölt bármely bevett vagy törvényesen elismert vallást kövessék, illetőleg abban neveltessenek.

Ilyen megegyezés hiányában a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozó szülő jogositva van megállapitani, hogy a nemebeli gyermekei a bevett vagy törvényesen elismert vallások melyikében nevelendők.

Ha az illető szülő nem határoz, a másik szülő azonban valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez tartozik: akkor az összes gyermekek ezen utóbbi szülő vallását követik, illetve abban neveltetnek.

Ha egyik szülő sem tartozik valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez: a szülő helyett, ki a saját nemebeli gyermekek vallása felől nem határoz, a gyámhatóság határoz a rokonok meghallgatásával.

Az, hogy a gyermekek a jelen § 2., 3. és 4-ik bekezdésében körülirt esetekben mely vallásban neveltessenek, legkésőbb azok tanköteles korának elértéig állapitandó meg.

28. § Az oly házasság, melyben akár mind a két, akár csak az egyik fél a bevett vagy törvényesen elismert vallások egyikéhez sem tartozik, különböző vallásu felek közti házasságnak tekintetik.

Az ily felek közt az előző § 1. bekezdésében emlitett megegyezéstől, illetőleg a 2. és 4. bekezdés szerint létrejött megállapitástól, valamint a 3. bekezdés szabályától eltérésnek később csak akkor van helye: ha az egyik vagy mindkét házasfélnek valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetbe való belépése által a házasság egyvallásuak házasságává válik, a mely esetben az 1894:XXXII. törvénycikk 3. és 4. §-ai megfelelően alkalmazandók.

29. § A 27. § 2. és 4. bekezdésében foglalt szabályok megfelelően alkalmazandók akkor is: ha a törvénytelen gyermek anyja, vagy az, a ki lelenczet vagy általában ismeretlen szülők gyermekét felfogadta, a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik.

30. § Az 1868:LIII. törvénycikk 13. és 15. §-ainak rendelkezései a bevett és törvényesen elismert vallásfelekezeteken kivül állókra is kiterjesztetnek.

31. § A hazában utazó vagy tartózkodó idegenek tarthatnak saját hitelveik szerint rendes, nyilvános isteni tiszteletet, a mennyiben az a fenálló törvényekbe, az állam érdekeibe és a közerkölcsiségbe nem ütközik, és az illető rendőri hatóságnak eleve bejelentetik.

Ha állandó természetü lelkészi állást is tartanának fenn, az alkalmazott egyén a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelentendő.

32. § A törvényesen elismert vallásfelekezet tagjainak, és a bevett vagy törvényesen elismert felekezeteken kivül állók polgári uton kezelendő anyakönyvi ügyei iránt, mig az állami anyakönyvek vezetéséről szóló törvény életbe lép, a belügyi és a vallás- és közoktatásügyi ministerek rendeleti uton intézkednek.

33. § A ministerium felhatalmaztatik, hogy a jelen törvényt Fiume városában és területén rendelettel hatályba léptesse.

34. § A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi, a belügyi és az igazságügyi ministerek bizatnak meg

 

 

Trascina file per caricare

LEGGE SUL LIBERO ESERCIZIO DELLA RELIGIONE

 

n. XLIII/18951

 

Cap. I

 

Norme generali

 

Art. 1 - Chiunque può professare e seguire liberamente una qualsiasi fede e religione e può manifestarla ed esercitarla, nei limiti della legge del Paese e delle esigenze della morale comune.

Nessuno può essere ostacolato nell’esercizio di un culto religioso che non offenda la legge o la morale comune o nessuno può essere costretto al compimento di un’azione religiosa che non sia conforme alla sua fede.

Art. 2 - L’idoneità all’esercizio dei diritti civili e politici è del tutto indipendente dalla professione della fede.

Art. 3 - La religione o le norme ecclesiastiche non possono esonerare nessuno dall’adempimento di un qualsiasi obbligo fondato sulla legge.

Art. 4 - Non può essere inflitta da parte ecclesiastica alcuna punizione per il fatto che alcuno abbia compiuto un azione civile ordinata dalla legge,

ovvero non abbia condotto a termine un atto proibito dalla legge, o perché abbia esercitato liberamente i diritti civili a lui riconosciuti dalla legge.

Art. 5 - È consentito a chiunque, osservando le modalità dovute, stabilite per legge, uscire da qualsiasi sètta o entrare in qualsiasi altra.

Art. 6 - Le leggi e le norme giuridiche riguardanti la Chiesa cattolica greca, latina e armena, la Chiesa evangelica riformata, la Chiesa evangelica agostiniana, la Chiesa greca orientale serba e greca orientale rumena, la Chiesa. unitariana, come pure la confessione ebraica, rimangono invariabilmente in vigore.

 

Cap. II

 

Sul futuro riconoscimento legale delle sètte religiose

 

Art. 7 - Quei cittadini che desiderano riunirsi in sètta legalmente riconosciuta:

1) sono obbligati a garantire la fondazione di almeno una parrocchia e il suo mantenimento, nonchè l’educazione religiosa scolastica dei bambini appartenenti alla sètta;

2) sono obbligati a presentare al Ministro dei culti e della pubblica istruzione, per la relativa approvazione, lo statuto di organizzazione comprendente tutte le disposizioni che si riferiscono alla vita religiosa. Questo statuto deve contenere in particolare tutte le disposizioni riferentisi ai precetti religiosi e morali, al culto divino e alle cerimonie religiose, come pure le norme disciplinari applicabili ai funzionari e agli altri dipendenti.

Art. 8 - L’approvazione deve essere negata soltanto:

1) se la sètta religiosa che desidera costituirsi sorga con finalità contrarie allo stato o alla nazione;

2) se non vengano adempiute le premesse contemplate nel punto 1 dell’art. 7;

3) se i principi religiosi, la dottrina, il culto divino e altre cerimonie religiose o l’organismo progettato

a) siano in contrasto con le leggi in vigore o con la morale comune;

b) siano identici a quelli di qualcuna delle sètte già esistenti e ammesse legalmente o riconosciute, oppure se da queste differiscano solo per il culto divino e per la lingua usata dalla gerarchia ecclesiastica;

4) se la sètta che desidera costituirsi abbia un nome che:

a) contenga un carattere razziale o nazionale;

b) offenda le sètte già ammesse o legalmente riconosciute.

Art. 9 - Dopo aver ottenuto l’approvazione dello statuto organizzativo, la sètta costituitasi, legalmente riconosciuta come corporazione religiosa pubblica, stante sotto la protezione e la sorveglianza dello stato:

1) può liberamente esercitare il diritto del culto divino pubblico comune;

2) in forza del suo diritto di autonomia ecclesiastica essa può occuparsi dei propri affari religiosi ed ecclesiastici, e particolarmente può amministrare le sue fondazioni poste al servizio di finalità a carattere ecclesiastico, di istruzione, di educazione o di beneficenza, può accumulare un patrimonio che le serva per la copertura delle necessità della chiesa e può servirsi a questo scopo del contributo finanziario offertole dai propri fedeli;

3) sulla base e nei modi previsti nello statuto di organizzazione approvato, o su quella stabilita dalle norme ecclesiastiche, può riscuotere altre servitù che però, ad esclusione della via amministrativa, possono essere rese valide solo per regolare via di legge;

4) sulla base delle regole disciplinari approvate dalle competenti autorità, può esercitare la disciplina ecclesiastica sui propri fedeli; non possono però essere applicati procedimenti, sanzioni corporali o multe come punizioni disciplinari.

La capacità della sètta religiosa legalmente riconosciuta di procurarsi un patrimonio immobile è limitata all’acquisto di edifici da usare come luoghi di preghiera, come istituti di istruzione, educazione o beneficenza, di abitazione per i dipendenti della chiesa e degli istituti e ai lotti di terreno necessari e ad appezzamenti che servano da cimitero.

Il documento attestante l’acquisto dell’immobile, insieme con la causale, deve essere presentato al primo ufficiale (funzionario del Comune) il quale — se sono state osservate le norme che limitano la capacità all’acquisto — lo fornisce della clausola della esibizione. Se del caso, può essere presentato ricorso contro un eventuale provvedimento negativo al Ministro dei culti e della pubblica istruzione.

La registrazione dell’immobile, nel catasto del diritto di proprietà, può essere fatta solo sulla base del documento provvisto della clausola.

Art. 10 - La sètta religiosa legalmente riconosciuta, nel fondare scuole, asili, ricoveri per bambini, per quanto riguarda il mantenimento e la direzione, esercita quei diritti ed è soggetta a quelle norme contenute nelle leggi scolastiche riguardanti le associazioni create per il mantenimento di scuole, asili e ricoveri per bambini.

Art. 11 - La fondazione di una parrocchia deve essere denunciata al primo ufficiale del comune.

In questa occasione devono essere presentate anche le norme locali della parrocchia che devono necessariamente indicare i limiti territoriali e devono organizzare la direzione della parrocchia.

Art. 12 - È membro della parrocchia, organizzata secondo le norme, chiunque appartiene alla detta sètta ed abita nel territorio della parrocchia.

La direzione della parrocchia è obbligata a render pubblica la lista dei membri.

Art. 13 - Pastore e direttore della sètta può essere soltanto un suo membro che sia cittadino ungherese, che goda pienamente dei diritti civili e politici, la cui condotta civica e morale non sia soggetta a biasimo e che si sia abilitato (diplomato, istruito) in Ungheria.

Art. 14 - È dovere di coloro che hanno diritto ad essere impiegati come pastori e direttori parrocchiali di presentare al primo Ufficiale del Comune 1’individuo scelto come pastore e direttore parrocchiale.

Questa autorità, sulla base delle disposizioni dell’ art 13, comunica all’ avente diritto all’ impiego di pastore e direttore parrocchiale, in un documento scritto, le eventuali obiezioni.

Contro questa decisione può essere presentato ricorso al Ministro dei culti e della pubblica istruzione.

Se non è stato presentato ricorso, oppure se il Ministro l’ha respinto, la persona indicata non può essere impiegata.

Art. 15 - Se qualche pastore o direttore di parrocchia perde la cittadinanza ungherese, oppure venga condannato per qualche reato contro lo stato ovvero per qualche azione derivante da desiderio di guadagno, che offenda la morale comune o che abbia cagionato pubblico scandalo, può essere rimosso dall’ufficio, su richiesta del Ministro dei culti e della pubblica istruzione.

Se qualche pastore o direttore di parrocchia tiene una condotta contraria allo Stato, tale da apparire come pericoloso per gli interessi dello stato che egli rimanga in quell’ufficio, il Ministro dei culti e della pubblica istruzione può esigerne l’allontanamento,

Se tale deliberazione non viene adempiuta nel tempo debito da parte di colui che ne è incaricato, il Ministro dei culti e della pubblica istruzione può dichiarare disciolta quella parrocchia.

Art. 16 - Se la chiesa è composta di parrocchie tali che si raggruppano in un unico organismo ecclesiastico, la sètta è obbligata ad organizzare una direzione superiore che rappresenti la Chiesa di fronte alle autorità civili.

Tale direzione, ovvero i membri di tale deputazione, anche in caso di mutamento di persona, devono essere denunciati sempre per la loro conferma al Ministro dei culti e della pubblica istruzione, il quale, in mancanza dei requisiti di cui all’art. 13 può rifiutare la conferma.

Art. 17 - Una autorità o un individuo che non sia legato con lo Stato ungherese non può essere capo ecclesiastico o patrono di sètte religiose e le sètte religiose non possono trovarsi in alcun rapporto di carattere ecclesiastico con autorità estere, con associazioni o con singoli individui.

Art. 18 - La sètta religiosa è obbligata a denunciare di volta in volta qualunque successivo mutamento fatto nello statuto di organizzazione approvato dal Ministro dei culti e della pubblica istruzione, per averne l’approvazione.

Se questi mutamenti non corrispondono alle condizioni stabilite agli artt. 7 e 8, se sono contrari alle disposizioni dell’art. 4, ovvero se le deliberazioni della chiesa, se i libri di preghiera e di insegnamento contenessero disposizioni o dottrine che vietassero il compimento del loro dovere di cittadini ai membri delle sètte, ovvero ordinassero azioni proibite dalla legge, il riconoscimento di una sètta, come sètta legalmente riconosciuta, dovrebbe essere immediatamente ritirato dal Ministro competente.

Art. 19 - L’assemblea generale ecclesiastica può essere soltanto pubblica. In detta assemblea possono essere trattate solo questioni relative al matrimonio, alla istruzione, alla educazione, alla beneficenza e in genere soltanto questioni relative all’ambito della vita religiosa e morale.

Le confessioni sono obbligate a registrare le decisioni prese nelle adunanze generali e a presentare di volta in volta il registro al Ministro dei Culti e della pubblica istruzione o a persona da lui designata.

Art. 20 - Il Ministro dei culti e della pubblica istruzione ha il diritto di esercitare la sua sorveglianza sul patrimonio delle sètte, sulle fondazioni esistenti presso di esse; di controllare che tale patrimonio o fondazione

non sia fatto passare allo straniero, non sia intaccato o non vada in rovina per cattiva amministrazione, e che sia volto veramente a scopo di istruzione, di educazione o beneficenza e che sia usato proprio secondo la volontà dei fondatori.

Il Ministro dei culti e della pubblica istruzione ha pure il diritto di sorvegliare affinché, nell’esercizio dell’autonomia ecclesiastica, siano osservate le disposizioni di legge e che si rimanga entro i limiti della competenza stabiliti dal regolamento parrocchiale o organizzativo approvato.

Art. 21 - L’efficacia delle disposizioni comprese negli artt. 1-8 e 19-21 della legge LIII/1868 si estende anche alle sètte religiose legalmente riconosciute, con questa modifica, che le denunce menzionate all’art. 3 della citata legge devono essere fatte davanti al pastore o direttore della rispettiva comunità religiosa; inoltre, per soddisfare i bisogni spirituali delle persone che si trovano negli istituti citati nell’art. 21 della citata legge, queste sètte possono provvedere da se stesse.

Le sètte legalmente riconosciute possono, per le loro finalità, provvedersi di loro cimiteri particolari ed i loro membri possono essere sepolti senza incontrare ostacoli nei cimiteri comunali.

 

Cap. III

 

Disposizioni finali e transitorie

 

Art. 22 - La validità di quanto disposto nei punti 1-8 della legge LIII/1868 si estende a tutte le sètte (legalmente) riconosciute.

Art. 23 - Se qualcuno desidera apostatare da una delle religiosi ammesse o legalmente riconosciute, ovvero, stando al di fuori di queste, desidera entrare in una di esse, gli artt. 1-5 e 7 della legge LIII/1868 vengono applicati con questa modifica: che al posto di ‘conversione’ si deve intendere o ‘ritiro’ o ‘entrata’; inoltre, che i documenti citati negli artt. 4 e 5 devono essere presentati all’autorità principale amministrativa la quale avverte il pastore o superiore della sètta dalla quale l’interessato vuole uscire o nella quale desidera entrare.

I principi della chiesa abbandonata non sono più vincolanti per colui che l’ha lasciata.

Art. 24 - Colui che è uscito da una sètta ammessa o legalmente riconosciuta è obbligato a pagare i debiti che abbia in corso nei confronti di essa, fino al momento della sua apostasia.

Art. 25 - Colui che è uscito da una sètta ammessa, fino al tempo in cui non si aggreghi a qualche sètta ammessa o legalmente riconosciuta:

a) è obbligato a pagare eventuali contributi a quella chiesa da cui ha apostatato fino al termine del quinto anno — secondo il calendario — dalla sua apostasia; in ciascuno dei cinque anni non deve però essere onerato di un contributo maggiore di quello che era tenuto a pagare nell’anno in cui ha apostatato;

b) se l’apostata non è da tassare da parte del Comune per il contributo supplementare a favore della scuola fino al 5% — stabilito nell’art. 35 della legge XXXVIII/1868 — e per il contributo supplementare a favore dell’ asilo

fino al 3% — stabilito nell’art. 18 della legge XV/1891 —, o perchè nel Comune non ci sia una scuola comunale o perchè non ci sia un asilo o perchè non sia stato deciso nel Comune tale contributo, è obbligato a pagare annualmente alla cassa comunale la somma versata quale normale contributo annuo per la scuola e l’asilo mantenuti dalla sètta da lui abbandonata; questa somma sarà usata dal Comune anzitutto a beneficio della scuola da esso tenuta od aiutata, in secondo luogo, a beneficio di altre scuole, asili e ricoveri esistenti nel Comune;

c) l’apostata è obbligato a pagare ugualmente alla cassa del Comune, a beneficio della scuola o della chiesa da lui abbandonata i contributi assunti, straordinari, validi una volta per sempre o periodicamente, per tutto il tempo per cui si era impegnato; ovvero, in relazione alla somma totale per la quale aveva assunto l’impegno. Il Comune consegna questa somma all’organo della sètta abbandonata a ciò deputato; ci si può tuttavia esimere da questo contributo con un accordo valido concluso con le sètte stesse.

I contributi di cui ai punti b) e c), se il patrimonio dell’interessato subisce un cambiamento, sono proporzionatamente riducibili. Il compito di stabilire questa riduzione e di fissare la somma stessa del contributo e il suo valore, nei comuni piccoli e grandi spetta al giudice, nelle città in cui esiste un Consiglio o vi sia un municipio autonomo, il compito spetta al Consiglio cittadino.

Quella parte che non fosse soddisfatta della riduzione o della fissazione della somma, può ricorrere alla Commissione amministrativa e successivamente al Ministro dei culti e della pubblica istruzione.

Art. 26 - I bambini di cui uno o ambedue i genitori non appartengano ad alcuna delle sètte ammesse o legalmente riconosciute, seguono una delle religioni ammesse o legalmente riconosciute e vengono in essa educati.

Su tale questione, le disposizioni della legge XXXII/1894 sulla religione dei fanciulli, sono da applicarsi con le modifiche contenute negli artt. 27-30.

Art. 27 - Gli sposi promessi, ai sensi dell’art. 1 della legge XXXII/1894, possono accordarsi in questo, che i loro figli seguano tutti una qualsiasi religione ammessa o legalmente riconosciuta da essi indicata e vengano in essa educati.

In mancanza di tale accordo, il genitore che non appartenga a nessuna religione ammessa o legalmente riconosciuta è autorizzato a stabilire in quale delle religioni ammesse o legalmente riconosciute debbano essere educati i figli del suo stesso sesso.

Se il detto genitore non decide e l’altro invece appartiene ad una delle religioni ammesse o legalmente riconosciute, allora tutti i figli seguono la religione di quest’ultimo genitore ed in essa vengono educati.

Se nessuno dei genitori appartiene ad una delle religioni ammesse o legalmente riconosciute, in vece del genitore che non è in grado di decidere sulla religione del figlio, decide l’Ufficio tutelare, sentito anche il parere dei parenti.

In quale religione debbano essere educati i figli, nei casi contemplati negli artt. 2-4 della legge XXXII/1894, deve essere stabilito al più tardi quando i figli abbiano raggiunto l’età della scuola.

Art. 28 - Un matrimonio in cui o ambedue le parti o soltanto una non appartenga a nessuna delle religioni ammesse o legalmente riconosciute, viene considerato come un matrimonio fra parti di religione diversa.

In questo genere di matrimonio si può derogare dall’accordo, di cui all’art. 1, dalla decisione assunta ai sensi degli artt. 2 e 4 e dal disposto dell’art. 3 (sempre della legge XXXII/1894) soltanto se, entrando più tardi uno o ambedue i genitori in una delle religioni ammesse o legalmente riconosciute, esso diviene matrimonio fra parti di uguale religione; nel qual caso si applicano — in modo conveniente — gli artt. 3 e 4 della legge XXXII/1894.

Art. 29 - Le norme di cui all’art. 27 c. 3 e 4 della presente legge sono da applicarsi anche nel caso in cui la madre del figlio illegittimo o colui che ha adottato un trovatello o, in genere, un figlio di genitori ignoti, non appartenga a nessuna delle religioni ammesse o legalmente riconosciute.

Art. 30 - Le disposizioni degli artt. 13 e 15 della legge LIII/1868 si possono estendere anche a coloro che non appartengano a nessuna delle religioni ammesse o legalmente riconosciute.

Art. 31 - Coloro che viaggiano attraverso il paese o gli stranieri che vi si trattengano, possono seguire una normale pubblica cerimonia religiosa secondo i propri principi di fede, purché essa non offenda gli interessi dello stato e la morale comune e se ciò venga dichiarato all’autorità di polizia competente.

Se viene mantenuto un posto di pastore a carattere permanente, la persona che ha ricevuto l’incarico deve essere notificata al primo Ufficiale comunale.

Art. 32 - Circa le questioni di carattere anagrafico riguardanti i membri delle chiese legalmente riconosciute e di coloro che non appartengano alle religioni ammesse o legalmente riconosciute, ovvero le questioni che debbano essere trattate in via civile, finché non entri in vigore la legge riguardante la procedura anagrafica, sono decise con decreti dal Ministro dei culti e della pubblica istruzione.

Art. 33 - Il Ministero è autorizzato a dar esecuzione a questa legge, con un decreto, anche nel territorio e nella città di Fiume.

Art. 34 - Per l’esecuzione di questa legge sono competenti i Ministri dei culti e della pubblica istruzione, degli interni e della giustizia.

 

 

1Pur senza un atto legislativo di abrogazione espressa, sono da considerarsi decadute quelle norme che contrastano con il principio della separazione e della libertà di coscienza e con le disposizioni legislative emanate per disciplinare la materia ecclesiastica.

© GB FB

Trascina file per caricare